Fezen

A Fezenről. Kívülről, belülről. Klubról, Rádióról, Fesztiválról. Képpel, betűvel, videóval… Szólj hozzánk itt, vagy írj a fezenblog[kukac]gmail[pont]com címre.

Facebook

Friss topikok

2009.09.16. 10:04 fezen

Búcsú a kövektől

Előzmény – következmény – megoldás hármas egysége mentén még egyszer a kövek közé csapunk.

Előzmények: a Fezent kiebrudalták jól bejáratott otthonából, ami ugyan szintén nem volt tökéletes, de az elmúlt évek alatt szépen egymáshoz szoktak. Mint egy kedvenc pulcsi, ami itt-ott kissé nyúlott, foltokkal tarkított és néhol szakadások teszik szellőssé, de mégis hozzánőtt az emberhez. Foltjaival, szakadásaival együtt ráidomult. Aztán egyszer csak elveszik. Nincs többé, másik után kell nézni. Tudva azt, hogy bármily’ szépen is mutat az üzletben, csak az első (vagy második, harmadik) felvétel után derül ki, hogy megtaláltuk-e a nekünk valót.

Következmény: A Fezen új helyszínének első „felvételekor” is előjöttek hibák. Igen, például a kövek. A Fezen szervezői sem ezt tartják az ideális fesztiváltalajnak. (Bár kétségtelen, hogy előnyei is vannak, például nincs sár, kisebb a por,...) De úgy gondolták, még mindig jobb ez, mint a semmi.

Megoldás: Lesz. Két lehetőség látszik most. Az egyik, hogy sikerül találni egy ideálisabb helyszínt, ami bár megközelíthető helyen van, mégsem lakik a környékén senki (mert mint tudjuk, Székesfehérváron az nem járható út, hogy a lakók egy évben három napig megpróbáljanak velünk örülni, vagy legalábbis eltűrni, hogy több 10.000 ember jól érezze magát.) A másik az, hogy marad a Sóstó Ipari Park, de természetesen némi talajrendezés után. Szóval, bárhogy is alakul a történet, kedves fezenezők, ezektől a kavicsoktól, kövektől, szikláktól el kell búcsúznotok!

 

1 komment

Címkék: fezen talaj


A bejegyzés trackback címe:

https://fezen.blog.hu/api/trackback/id/tr511385685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

|Misel| · http://facebook.com/Asisness 2009.10.12. 12:13:06

teljesen jó az ott a parkban, minket nem érdekelnek a lakók, őket meg mi...csak tényleg egy picit kéne csökkenteni a kövek méretén :D
süti beállítások módosítása